Vasárnap isteni reggelivel várt minket a hotel kantinja. Aztán gyors pakolás, egyeseknek még egy végső mártózás a medencében, majd a még előző nap lefixált fuvar izgatott újratárgyalása. A taxisok ekkor még mindig sztrájkoltak ugyanis, a tömegközlekedést pedig utolsó lehetőségként tartottuk számon, s mivel a hotel menedzsere gyakorlatilag azonnal felajánlotta, hogy majd kivisz minket ő a reptérre, nem is nagyon akartunk ezen túl sokat töprengeni. Utazásunk reggelén azonban ráébredt [a menedzser], hogy mi hatan vagyunk. Meg hogy vannak csomagjaink. Neki pedig egy személygépkocsija van. Kezdett a dolog ismét mókássá válni, ekkor ugyanis túl voltunk már azon a ponton, hogy a tömegközlekedést válasszuk, ami majd’ kétórás menetidővel kecsegtetett volna.
Görög ember kétségbe azonban nem esik, sztoikus nyugalommal hörpinti fel kávéjának utolsó kortyait, s megereszt egy-két telefonhívást. Máris van egy második jármű. Jók leszünk. Csak a taxisokkal kell majd vigyáznunk, nehogy meglincseljék a turistákat kisegítő sofőrjeink – mondja, miközben előkerülnek egy német rendszámos Mercedes kulcsai.
Minimum negyven fok, napsütés, sehol egy felhő. Adott egy légkondicionált, kényelmes járgány és egy egészen aprócska autócska mindenféle extra nélkül. Valahogy mindenkinek magától értetődik, hogy ki hova kerül. (Még jó, hogy három kevésbé figyelmes alakra három önfeláldozóbb jut, így legalább ezzel nem megy az idő.) Útközben kiderül ez-az sofőrjeinkről, Németországban töltött éveikről, a rodoszi télről és úgy általában megint meggyőződhetünk arról, hogy vannak még kedves emberek. Ráadásul még pénzt sem hajlandók elfogadni a szívességért cserébe, pedig elhoztak egészen a terminálig.
A repülőn már kissé fásultan foglalunk helyet, szembesülni próbálva a ténnyel, hogy Frankfurtban 12 fok és szitáló eső fogad majd bennünket. Egy kevés alvás, gyors akklimatizációs ruhacsere a mosdóban, s a gép már meg is kezdte a landolást.
Van egy olyan sejtésem, hogy nem mindegyikünk élvezte ezt a csodás tíz napot Görögországban. Én viszont imádtam, minden szürreális élményével, csapatépítő-jellegével és idegekre gyakorolt hatásával együtt, mert csodás emberek vettek körül mindvégig, jobbnál jobbakat ettünk, szép vidékeket jártunk be és a napsütést és meleget még meg sem említettem, pedig hát az sem volt utolsó. Szóval jó volt. Nem kicsit. Megyünk megint, pár év múlva ugyanott.
∞
