Ma mindenképp akartam írni valamit, mert hát ugye szökőnap van, aztán nem akármikor posztolhat az ember bármit is egy február 29-én.
Aztán rájöttem, hogy nincs túl sok történés, mivel folyamatosan túlórázom, hétvégén meg annyira be akarok pótolni mindent, hogy aztán végül alig történik valami. No persze nem azért, hogy sajnáltassam magam; az élet továbbra is szép.
Itten Nektek még egy kép a vasárnapi sütögetésről – hogy valami „értelme” csak legyen a bejegyzésnek.
Mi van egy nő táskájában, ha egy barátnéjához készül vasárnap délutáni süti sütésre? (És ez csak a “felszín”!)
Hosszas kutatás eredményeként az alábbi nóta bizonyult a legmegfelelőbb aláfestésnek egy kellemes amszterdami bringázáshoz:
Zakariást (is) megviselte az éjszaka.
Nem mintha így éreznék, de most ez az aktuális himnusz a Mucus & Pocok rezidencián*, így megosztom Veletek. Hadd legyen mán Nektek is jaó.
Az eredeti szintúgy zseniális:
*Köszönet érte „Bandinak”. Örök hála, ilyesmik.
Zakariás, a harmadik, nem egyszerű eset. Fél pedálja hiányzik, kontrafékes, kicsit állítani kéne az ülésén és első lámpája a legnagyobb jóindulattal sem mondható funcionálisnak. Ennek ellenére imádom. Főként, amikor korcsolyázni repít – múlt hét szombaton ugyanis, amikor még jó tíz fokkal hidegebb volt és 12 év után ismét befagytak a csatornák, mindezen problémák ellenére nyergébe pattantam, hogy ne kelljen a villamoson parádéznom öt rétegnyi, jégen tartózkodásra alkalmas szerelésben.
Nem vagyok egy nagy bringás amúgy, inkább sétálós fajtának vallom magam. II. Zakariás elrablása óta, tehát igen hosszú ideje, nem is nagyon ültem biciklin. Átvánszorogtam Áthasítottam tehát a Vondelparkon és máris fáradt voltam. Mire a Prinsengrachthoz értem, nem voltam benne biztos, hogy lesz bármennyi erőm is korcsolyázni. (Alig három kilométerről van itt szó egyébként; csak hogy átérezhessétek a problémát.)
Aztán viszont megcsapott a tél illata és már nem volt megállás. Leereszkedtem a legközelebbi csónakba, felvettem a feladatra alkalmas lábbelit és néhány tétova lépés után vígan siklottam a csatorna jegén, tűz körül melegedő, forralt bort kortyolgató sihederek, száguldozó fenegyerekek, bátortalan anyukák és sikongató gyerkőcök között, idült mosollyal az arcomon.
Folyamatosan telefonálgattam, lévén az élmény olyan mértékű, hogy képtelen voltam magamban tartani. Kicsit később, mukanapja végeztével Mucus is csatlakozott hozzám, bár csak egy rövid séta erejéig, mivel szegény lánynak nincs korcsolyája…
Amikor én még kislyány voltam, Vera barátnőmmel, kicsi húgával és Édesapjukkal rengeteget jártunk korcsolyázni a faluszéli tóhoz. Mindig hatalmas élmény volt és máig ők jutnak először eszembe, ha ilyesmi kerül szóba. Évek óta nem találkoztam egyikükkel sem. Furcsán eltávolodnak egymástól egykor közös kozmoszok…
Igaz, van, hogy váratlanul újra összetalálkoznak, s akkor aztán van boldogság dögivel.
Ha másra nem is, a munkahelyem arra mindenképp jó, hogy:
Ez utóbbitól kezdtem ma megszabadulni.
Nektek is, meg az utazom.com-nak is.
Tudat (ki)tisztítása folyamatban…
